Olvasmány: Zsid 12,4–11

Fiú, ne vesd meg és ne csüggedj!

„Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”

Magyarázat

A Rejtekhely című filmben van egy jelenet a ravenscbrucki német koncentrációs táborból. Corrie ten Boom és testvére, Betsy együtt van tízezer más nővel, akiket szörnyen meggyaláztak és kegyetlen körülmények közt gyötörtek. Egy este összejöttek néhány asszonnyal a barakkjukban az ágyak közepén, fázva, éhesen és tetvesen. Betsy vezette a „házicsoportot”. Egy másik nő csúfolkodva bújt ki rongyai közül, és kigúnyolta az istentiszteletet. Beszélgetésbe elegyedtek, és ez az asszony a következő kérdést tette fel: „Ha Istenetek olyan jó Isten, miért engedi meg ezt a szenvedést?” Aztán drámai módon leszaggatta a rongyokat felkötött kezeiről, és bemutatta összetört, nyomorékká tett ujjait, és ezt mondta: „Én vagyok a szimfonikus zenekar elsőhegedűse. A ti Istenetek akarta ezt?” Egy pillanatig halálos csend ült a barakkra. Aztán Corrie ten Boom odalépett az asszony mellé, és így szólt: „Nem tudunk válaszolni erre a kérdésre. Csak azt tudjuk, hogy Isten lejött e földre, olyanná lett, mint mi, velünk együtt szenvedett, keresztre feszítették és meghalt. Mindezt szeretetből tette.”
Igen, fáj, amikor szenvedünk, de pont emiatt vallhatjuk, amit Dietrich Bonhoeffer, a náci érában megölt mártír: „Rajtam csak a szenvedő Isten segíthet!”
Amikor valami fáj, jusson eszünkbe, hogy Isten tudja, mi az a szenvedés, ezért is tud segíteni, és az is, hogy Isten gyermekének az életében nincs értelmetlen és céltalan szenvedés. Mindegyikből tanulhatunk valamit, és erősödhetünk általa. Ezt akkor se feledjük, amikor épp benne vagyunk egy próbában, ahogy azt se, hogy ő nemcsak tud róla, de velünk is van!

(Floch Gábor Barnabás)