Olvasmány: 1Thessz 4,12–18

El vagyok ragadtatva! – mondjuk olykor. De amikor ez Isten miatt történik velünk, az aztán igazi elragadtatás.

„A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire. Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.”

Magyarázat

Lassan kétezer éve annak, hogy Pál szavai elhangoztak, és azóta generációk sora született és halt meg, anélkül, hogy ezekből az ígéretekből bármit is megtapasztalhattunk volna. Állítom, hogy a halálközeli élmények össze sem hasonlíthatók a feltámadás élményével. Ezért tulajdonképp cáfolni sem tudjuk a vádakat, hogy valótlant állítunk a halálról és a halottakról. Hogyan győzhetünk meg ezután bárkit az igazunkról? Tudományos módszerekkel sehogy! De a hit erejével igen. Ha hiszem, amit vallok, ha látják, hogy a szavaimmal összhangban vannak tetteim, akkor ez megmozdítja az embereket, kíváncsivá válnak, és érdeklődnek: „Miért van reménység a szívedben az elhunyt szeretted felől? Miért nem félsz a haláltól? Miért nem kapaszkodsz tíz körömmel az összekuporgatott javaidhoz?” És ehhez hasonló kérdések.
Természetesen lesújt egy szerettünk elvesztése! Átéljük mi is azt, mintha kihúzták volna a talajt a lábunk alól. De van erőnk a Krisztusban! Fel tudunk állni Isten kegyelméből! És meggyőződéssel hirdethetjük: egykoron boldog találkozásunk lesz Krisztusban elhunyt szerettünkkel, testvérünkkel! Dáviddal együtt tudjuk mondani: „Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” (2Sám 12,23)

(Horváth Zsolt )