Olvasmány: Lk 11,33–36

A belénk helyezett isteni lehelet fénye, kiemelkedő volta riaszt bennünket, és legszívesebben elrejtenénk. Pedig láthatóvá kell tennünk!

Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne egyetlen sötét rész sem, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével.”

Magyarázat

Egyszer olvastam egy kreatív felsorolást arról, hányféle keresztény él a világban. A szerző szerint léteznek „sötétkamra-keresztények”, akik hitéletüket titokban tartják, hogy senki se tudja róluk, mi a meggyőződésük. Véleményük szerint a hit magánügy. Másik csoportba tartozók, a „novemberi keresztények”, kik fagyos hangulatot árasztanak a közelükbe férkőzők felé. Közönyösek és ridegek, nincs mosoly és szeretet a szívükben. Egy harmadik kategória a „nézőközönség-keresztény”, olyan emberek tartoznak ide, akik szíves örömest meghallgatják a tanítást, de semmiben sem vesznek részt. Gyakran ők a közösség legkritikusabb tagjai. Kedvenc jelszavuk az, hogy csinálja más. Egy következő csoport a „porcelánkeresztény”, aki nagyon érzékeny és hamar összetörik. Óvatosan kell vele bánni, mert ha megsértődik, mindent felad életében. Aztán léteznek „látszatkeresztények”, akik mást mutatnak, mint ami a valóság. Ők azok, akik a hétköznapjaikat egészen másként élik, mint vasárnapjaikat. Az „ágaskodó keresztény” mindig a maga igazát keresi, folyamatosan konfrontálódik a többi hívővel. S legvégül ott vannak a „világítólámpás-keresztények”, akik életükkel és szavaikkal is hirdetik Isten dicsőségét.
Testvérem, te melyik kategóriába tartozol?

(Merényi Zoltán)