Olvasmány: 16. zsoltár

Nincs nagyobb öröm, mint együtt lenni azzal, akivel kölcsönösen és nagyon szeretjük egymást. Istennel lehet így együtt lenni.

„Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!
Ezt mondom az ÚRnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.
A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.
Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.
URam, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.
Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.
Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.
Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.
Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.
Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.

Magyarázat

Mindhárom lányom születésénél jelen voltam. Néhány perc múlva kézbe vehettem őket, része lettem Isten életet adó csodájának. Ringattam őket, imádkoztam értük, megáldottam és felajánlottam mindegyiket az Úrnak. Teljesen új telefonkártyáim voltak, és amíg volt egység rajta, hívtam mindenkit, és elmondtam: „Megszületett…!” Arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű lenne, ha ez az öröm soha nem érne véget, ha folyamatosan megmaradhatnánk szeretteimmel együtt ebben az állapotban!
Ugye te is vágysz, testvérem, erre, hogy a jónak, a tisztának soha ne legyen vége! Soha ne kelljen úgy szeretni, ölelni, megragadni pillanatokat, hogy tudod, egyszer vége lesz. A földi életben sajnos számolni kell a véges dolgokkal, de a mennyben…
Álltam koporsók mellett, vigasztaltam gyászolókat, nehéz elhinni ilyenkor azt, hogy eljön a pillanat, amikor a gyász örömre fordul, Isten letöröl minden könnyet a szemekről. Egy olyan világ várja a hívőket, ahol nem kell többé búcsúzni, nem lesznek fájdalmak és tragédiák. Pál így fogalmazza meg: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk, minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk…” (2Kor 4,17)

(Dani Zsolt)