Kincseink

Kiállítás megnyitó

2016-ot a Baptista egyház az értékek évének nyilvánította. Akár ehhez is kapcsolódhattak volna az alkotók. Az igazi indíttatást a mai naphoz a Baptista Művészeti Napok rendezvénysorozata adta. Ugyanis a gyülekezet lelkes kis csapata egy hónapja úgy döntött, hogy Kincseink címmel ők is szeretnék bemutatni tevékenységüket a legkülönbözőbb műfajokban. Gyorsan kellett cselekedniük, hiszen erre a legszebb időpontnak a mai Hálaadás napja ígérkezett. Amikor itt köszönthetik régi és új barátaikat, kedves vendégeiket.

A megvalósításra csupán egy hét maradt. A tettek mezejére léptek, ki sem látszottak a munkából. Termeket festettek, takarítottak, az alkotásaikat szívesen bemutató társakat kerestek. Mire felocsúdtak, már a bőség zavarával küszködtek. Válogattak, keresték a méltó helyet a kincseiknek. Megérte fáradniuk, biztos vagyok benne, hogy ma innen mindenki tiszta lélekkel, szívvel mehet haza. Ám ezért nekünk is meg kell dolgoznunk, befogadókká kell válnunk, hogy ezt a sok szépséget, értéket, csodát magunkkal vihessük.

Amint beléptünk az Imaházba, rögtön a kerámia művészet néhány darabja, versek, igék, jókívánság, a kiállítók névsora fogad bennünket. Ám nem tudtuk, hogy mire számíthatunk az emeleten: hogy a kerámiák mellett rajzok, festmények, órák, famunkák, textilművészeti remekek sorjáznak majd előttünk.

Az alkotók ne reméljenek szakmai, művészi értékelést, mert ehhez sajnos nem értek. Szerencsére a kiállítás megnyitására felkérők nem is ezt várják tőlem. Csupán kedves emlékekkel, szép szavakkal, személyes impressziókkal tudok szolgálni. Előre is elnézést kérve azoktól, akikkel nincs közvetlen, személyes kapcsolatom.

Az első csoda csütörtök este várt rám. Amikor a Westminster Abbey órajáték hangjaira beléptem egy készülő óraszalonba, ahol a 9 iparművészeti műremek mellett megismertem egy embert. Mazányi Tamást, aki hétfőtől szerdáig pénzt keres, csütörtöktől péntekig hobbijának, az asztalosmesterségnek, órakészítésnek él.  A hétvégéje szigorúan a családé. Már ez így hallva is egy sikertörténet, de ha kipillantunk a szalonba és meglátjuk az állóórát, ami kb. 300 munkaóra alatt készült el, vagy megtudjuk, hogy szinte gyerekként már az asztalos szakmunkás vizsgájára is egy míves falióra volt a munkadarab, vagy megnézzük a 2006-os mesterremeket és a szoba közepén álló kisasztalt, akkor a mese jut eszünkbe. Ő az, aki nem ment inaskodni az Óperenciás tengeren túlra, de így is mesés, amit elért. Igaz, hogy hosszú az út, mert egy tárgy elkészítéséhez először meg kell ismerni a szakirodalmat, meg kell tervezni az órát, be kell hozzá szerezni az alapanyagot, szakértelemmel, szakszerűen össze kell szerelni.

Tamással beszélgettünk  a munkamódszerről, munkamenetről is, ami szinte minden itt szereplő alkotó sajátja.  És mindannyiukra jellemző, hogy rendelkezniük kell kézügyességgel, türelemmel, kitartással, kreativitással, elhivatottsággal. Tamás szavaival élve, a tárgy iránti alázattal, szeretettel.

Az óraszalon falát Kádárné Mészáros Erika foltvarrásai, patchworkjei díszítik. A fa és fém mellett a  fonal, textil anyag nem kér méltatást, „csak” szemet, lelket gyönyörködtet izgalmas színeivel, formáival. Mindenképpen meg kell említenem, hogy Erika és férje Szilárd, a munkájukban, tanítókként is és itt a gyülekezetben is mindig „lámpások”. Műsort szerveznek, kézműves foglalkozásokat vezetnek, szépre, jóra tanítanak, példát mutatnak. Nagybetűvel ALKOTNAK.

A kiállításban Kádár Zoltán és felesége Zsuzsa, ill. fiuk, Barnabás munkái egy életmű darabjai, a textilművészet remekei. Ezeket a szép alkotásokat már sokszor csak olyan jelzővel illetjük, hogy „kádárosak”. Csak az őket nem ismerőknek kell elmondanunk, hogy ebben a családban sok-sok éve elhivatottan, kitartóan, meg nem alkuvóan törekszenek a kiváló minőségre a textilgyártásban. Elismerés érte.

Eljutottak  ide, az Imaházba a  Friebert család tagjainak festményei is. Ha nincs ez az alkalom, lehet, hogy a családban maradnak a képek és soha nem lehetünk tanúi Tibor gondolatainak, tűnődéseinek. Tiborról még azt is szeretném elmesélni, hogy szépérzékét, kreativitását dicséri a sok míves, igényes könyv, újság, kiadvány, melynek ő a tervezője.  Márti és Rebeka képeinek kapcsán kikívánkozik egy közmondás: Nem esik messze az alma a fájától.

A gyerekek is képviseltetik magukat.  Kádár Philip és Mirjam tehetségesek, rajzaikból látszik, hogy korosztályukból kiemelkednek. Kívánom, hogy ezen a területen minél több sikerélményhez juthassanak!

Gyöngyszemek a kiállításban Sós Erika, Varga Gabriella,Varga Tímea, Kubus Irisz és Horváth János teremtett világot, természetet megjelenítő festményei, Ficsorné Mohácsi Sarolta csendéletei. Külön szeretném figyelmükbe ajánlani Bazsa Enikő textilcsodáit.

Péter-Szabóné Mónika számomra a külső és belső szépség harmóniáját jeleníti meg az egyéniségével is, nemcsak a művészetével. Ő egy közvetítő, vele beszélgetni feltöltődés. A személyiségével erősít, de sarkall is. Nála érzem igazán azt, hogy „a gondolat teremt”. Ha túrát vezet, ha iskolában, gyülekezetekben kézműveskedik és még ki tudja hány helyen, ő értéket teremt, gondolatot közvetít. Műalkotásai keresztény üzenettel bírnak. Erőt, hitet, jövőt hirdetnek. Cserépgalambjai békét, csendességet, szeretetet sugallnak.

Azt mondja, hogy „az tud fogadni, aki fog adni”. Ez nála nem szójáték. Pál Katika kedves cserepei és dalszövegei mellé meglepetésként, szeretetből odatette a tőle kapott hímzéseket. Keresem erre a jó szót, talán az a legmegfelelőbb, hogy mindez megérintő.

Mint versszerető, itt ajánlom figyelmébe mindenkinek csendes olvasatként, tűnődésként Mónika versei mellett Kádárné Mászáros Erika, Pál Kati és Friebert Tibor költeményeit.

Természetesen az itt látható alkotások közül sokak nem csupán művészi értéket hordoznak, de üzenetük is van. Hirdetik az elkötelezettséget az ige iránt. Bibliai témákat jelenítenek meg, tanításokat közvetítenek, megerősítenek a hitben.

Meg kell még említeni az alkotók hátterében lévő családok szerepét is. Elfogadók? Segítők? Támogatók? Ösztönzők? Inspirálók? Ezt mindenki önmaga tudja eldönteni. Azt tudjuk, hogy egyedül nem megy.

Ám nem csupán a család lehet segítő, de egy közösség is. Nem kell bizonygatnom, hogy itt most egy közösség teremtő és alkotó erejének látjuk a megvalósulását. S hogy lehet egy közösségnek is szerepe a művészetek felé indításra, ösztönzésre, azt itt a gyülekezetben is tapasztalhatjuk. Az ünnepekre készülésekkor (Húsvét, Anyák napja, Karácsony) vagy a gyerek héten, a bibliai körökben, a családi délutánokon nemcsak kézműveskednek, ajándékokat készítenek, de a jelenetek előadásakor, a közös éneklésekkor, zenéléskor biztos vagyok benne, hogy sokakat megérint az alkotásvágy. Ha ilyenkor előfordulok itt, én is ötletelek, tervezgetek, hogyan adom majd tovább az itt látottakat, de közben feltöltődöm, belső békével, és nyugalommal megyek ki innen.

Minden bizonnyal lenne igény ennél bővebb, szakszerűbb ismertetőre is. Ígéretet kaptunk a gyülekezet vezetőjétől, Friebert Tibortól arra, hogy mint ahogy most is, a novemberi  vasárnapokon is találkozhatunk az alkotókkal és a kiállítás rendezőivel, akik szívesen mesélnek a művekről, keletkezésük körülményeiről.

Köszönjük a kiállítást megálmodóiknak, megvalósítóiknak, Friebert Tibornak, Kádárné Mészáros Erikának, és segítőiknek Mazányi Tamásnak és Péter-Szabóné Mónikának.

Nekik én is külön szeretettel köszönöm meg, hogy segítettek eligazodni a kiállított anyagban és személyes gondolataikat is közvetíthettem.

Úgy érzem tisztem még egyszer felolvasni az alkotók nevét:  Bazsa Enikő, Ficsorné Mohácsi Sarolta, Friebert Márta, Friebert Rebeka, Friebert Tibor, Horváth János, Kádár Barnabás-Kádár Zoltán-Kádár Zoltánné, Kádár Filip, Kádár Mirjam, Kádárné Mészáros Erika, Kubus Írisz, Mazányi Tamás, Pál Katalin, Péter-Szabóné Mónika, Soós Erika, Varga Gabriella, Varga Tímea.

Mégegyszer köszönjük nekik gazdagodásunkat.

Kívánom mindannyiunknak, hogy ebben a felemelő, műalkotásokkal teli környezetben, Mazányi Tamás nagy fakeresztje alatt békében, egymásnak örülve, egymást támogatva, szeretetben töltsük el a Háladadás napját.

 

Árendás Rozália