Énekek 2,7–17

A szerelem a fiataloké és azoké, akik megőrzik maguknak és egymásnak.

„Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsokon.Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment. Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! Galambom, a sziklahasadékban, a magas kőszál rejtekében, mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod! Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket! Szerelmesem enyém, és én az övé vagyok, övé, ki a liliomok közt legeltet. Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, jöjj vissza, szerelmesem, a hegyszakadékokon át, mint a gazella vagy a fiatal szarvas!”

Magyarázat

A szerelmet Isten találta ki és adta az embernek még a bűneset előtt az édenkertben. Az Énekek éneke csodaszép erotikus költemény, a Bibliában pedig több helyen is olyan meglepő sorok állnak, mint a Példabeszédek 5,18–19: „Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek. Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.”
Mégis a bűn megrontotta ezt is. Nemcsak a paráznaságról van szó, hanem mindarról, amikor a szerelem csak annyit jelent, hogy vágyom a másikra, vagy ne adj’ isten magába a szerelem érzésébe vagyok szerelmes. Szerb Antal egy novellájában egy rusnya kis démonnak írja le ezt az érzést: „…Leült az ágy szélére lábát lóbálva, és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan, és a sok erőlködéstől kidagadtak az erei. De ő nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak.”
2003-ban, még nem hívőként láttam először baptista lelkészt, Kulcsár Sanyi bácsit, a New York-i imaházban. Rám nézett, és az első szavai, amelyeket mondott nekem, ezek voltak: „Gyuri, ha boldog akarsz lenni, ne házasodj meg.” Kis szünetet tartott, majd így folytatta: „Akkor házasodj meg, ha a másikat akarod boldoggá tenni.”
Megpróbáltam megfogadni a szavait, és azt tapasztalom, hogy a szerelemnek nem kell elmúlnia a fiatalsággal. Megmaradhat halálig, ha Isten ott van harmadikként a házasságban.

(Nemeshegyi-Horvát György)