Jn 9,35–41

Nem láttam semmit, aztán láttam mindent, aztán megláttam Őt!

„Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt.
Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk? Jézus ezt mondta nekik: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.

Gondolatok az igéről

Kinyílik a zárt szem, és meglátja a külvilágot. Nyitott, működik, lát – de még csak most kezdődik az igazi kaland: hogy felismerjen, hogy megismerjen. Az első folyamaton már végigért a meggyógyított vak; a Mk 8,24-ben leírt történet szerint ez történhet két lépcsőben is: látok, de még nem látok, az emberek még mozgó fáknak tűnnek, még nem ismerek fel, nem tudok beazonosítani dolgokat. Aztán jön a teljes gyógyulás.
A szellemünk ugyanígy működik: van, a teremtésünktől fogva. A csoda akkor érkezik, amikor ez a legbelső részünk megmozdul, életre kel, kinyílik. Már érzékeli, tudja, hogy van valami, de még nincs felismerés, beazonosítás, rátalálás. Eddig eljutott ez a gyógyult is: tudja, hogy van valaki, akiben hinni kell, a szelleme nyitott, irányítható, csak a felismerés kell: itt áll veled szemben, sőt hozzád beszél. Megvan a hitre a készség és a beazonosítás, eljött az térdre hullás és imádat ideje.
Zárókérdésem: te látsz? Igen, éppen olvasok.
Kezemben a Szentírás, ismerem Isten kijelentését. De nyitott arra is a szellemed, hogy lássa az élő Jézus Krisztust mint Szabadítót, és imádd őt? Kérd a Szentlelket, hogy vezessen el most idáig! 

(Boros Dávid)