Jn 10,22–42

Csak Jézus Krisztuson keresztül fogod megismerni Istent, mint Atyádat, mennyei szülődet.

„Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban, Salamon csarnokában volt. Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.
Ekkor újra köveket ragadtak a zsidók, hogy megkövezzék őt. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében. Ezek közül melyik miatt köveztek meg engem? A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában. Ekkor ismét el akarták fogni, de ő kimenekült a kezük közül.
Jézus újra elment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol korábban János keresztelt, és ott maradt. Sokan mentek oda hozzá, és azt mondták, hogy János nem tett ugyan egyetlen csodát sem, de mindaz, amit János őróla mondott, igaz volt. És ott sokan hittek benne.”

Gondolatok az igéről

Kövek. Mennyi félelmet, sebet, fájdalmat okoztak már! Vádak, rágalmazások miatt repültek, eltalálva bűnöst, tetten értet, de ártatlant sem kíméltek, ha a vádlók elég hangosnak bizonyultak. Néhány alkalommal kihullottak a kemény markolásból a kövek, s csakis akkor, amikor a Mesterrel állt szemben a kövezők csoportja. Mostani történetünkben ott áll a Mester a téli Jeruzsálemben. Hűvös van, a templomban még inkább. Hatalmas kövek, melyek ellenállnak az idők vasfogának. Lehet tikkasztó meleg, hűvös eső, szél, a templom falai szilárdan állnak. Olyan természetes ebben a környezetben Jézus Krisztus bizonyságtétele. „Atyám nevében cselekszem ezeket…” Egyszerű válasz, egyszerű kérdésre. Megjelenik a pásztor és nyáj motívum ismét. A nyáj hallja a pásztor hangját, de akik a templom mélyén kíváncsiskodnak, hiába vannak a fizikális templom ölelésében, ingerlően hat rájuk az azonosítás: „Én és az Atya egy vagyunk.” Egyszerű, szelíd pásztori mondat. S máris kövekkel telnek meg a markok. Testvérem, barátom, te hallod, mit mond a Pásztor? Vagy ingerel téged is az ő hangja? Már az is csoda, hogy eddig elolvastad ezt a gondolatsort? Engedd le a kezed, ereszd el azt a követ. Hallgasd csak a Pásztor hangját! Mit üzen? Azt, hogy ismeri a juhait, azok követik őt, és örök életet nyernek. Senki ki nem ragadhat a kezéből. Töltse be ez a biztonságérzet minden napodat.(Ujváriné Szabó Anikó)