Jn 11,28–44

A hit tiszta szeme meglátja Istent, mint aki hatalmas és szerető úr.

„Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele. A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, háborgott lelkében, és megrendült. Megkérdezte: Hova helyeztétek őt? Azt felelték: Uram, jöjj és lásd meg! Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: Íme, mennyire szerette! Közülük néhányan pedig így szóltak: Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg? Jézus – még mindig háborogva magában – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. Jézus azonban ezt mondta neki: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!”

Gondolatok az igéről

Valaki szólít. Hallom a hangot, hallom a nevem, forgatom a fejem. Ki szólít, hol van, aki a nevemet ismeri ebben a sokaságban, forgatagban? „A Mester itt van, hív téged” – mondja Márta Máriának. Ma pedig ezen az igeszakaszon keresztül hív téged és engem. Itt van. Ugyan nagyon reménytelen, szorult helyzetben érzem magam, fájnak a veszteségek, a halál félelmetes. Ami utána marad, még inkább. De a Mester itt van, szólít és hív. Nem maradunk magunkra a veszteségekben. Még nem tudod, nem látod, még nem tudom, nem látom, mit és hogyan cselekszik. De mellettem van, megszólít, ez már önmagában gyógyír. Ahol ő megjelenik, ott mindig történnek dolgok. Ott vagy gyógyul a beteg, a sánta jár, vagy elmenekülnek az ördögök, megszelídül a gonosz lélek, vagy elhengerülnek a kövek a sírokról, mígnem egyszer minden sír megnyílik, és teljes erővel előretör az élet! Isten Fia cselekszik, mert szeret bennünket, elhozta a földre Jézus Krisztus Isten üzenetét, maga Isten szeret bennünket. Vállalta a Mester, hogy kifejezze együttérzését velünk, így lett ő a „Fájdalmak férfia, betegség ismerője” (Ézs 53,3). Fájdalmainkban velünk könnyezik, örömeinkben velünk örül. Megáldva bennünket felemel arra az útra, amely az élet útja. És megtörténik a csoda. Jézus szól, néven szólítja a holtat: „Lázár, jöjj ki!” A világ ámul. A Mester itt van, együttérez és cselekszik. A belé vetett remény nem csalódás, a hit valóság. Az élet él, az Élet Ura tartja kezében! Hiszed-é ezt?(Ujváriné Szabó Anikó)