Jn 11,45–57

Ha hiszünk Istenben, akárkik is jöhetnek, az igazi életet nem tudják tőlünk elvenni.

„Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus. Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is. Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.
Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott maradt tanítványaival.
Közeledett a zsidók pászkaünnepe, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe az ünnep előtt, hogy megtisztuljanak. Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre? A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.”

Gondolatok az igéről

„Emberek! Helyzet van! Meg kell oldani! Ki kell találnunk valamit.” Nemde így kezdjük mi is, amikor feszült szituációba kerülünk, vagy valamit nagyon szeretnénk már a helyére tenni, lezárni. S kezdődnek a stratégiakiépítő akcióink. Ha így teszünk, az lesz a következmény, ha úgy, akkor meg nevetségessé válunk, vagy egy következő variációban kritika érhet bennünket. Ajjaj, hogy is legyen a megoldás? És megy a manipulálás, megpróbálunk besegíteni még Istennek is, hogy lássa már meg, mit kellene tennie, hogy a helyzetből mi jól jöjjünk ki. Tulajdonképpen ezt olvassuk ebben a szakaszban. Összeülnek a nagytanács tagjai. Okos, megfontolt, tapasztalt emberek. De ez a helyzet komoly fejtörést okoz nekik. A názáretit nem lehet csak úgy lehetetlenné tenni. Számolni kell a néppel, csodáinak hírével. S végül is – éppen azért, mert okos emberek voltak – nagyon is jól tudták, hogy számolniuk kell Istennel is. Jézus Krisztus hagyja őket találgatni, megoldásokat keresni. S ez nem azért van, mert gyenge lenne, hanem mert „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). De az időt kivárta. Nem sürgette az Atyát, nem alázta meg a főpapokat, farizeusokat, csak kivárta az alkalmas időt. Ellenfelei viszont zaklatottan sürgették volna az eseményeket, keresték, elfogató parancsot adtak ki rá, ugrásra készen álltak, hogy végre megszabaduljanak ettől a zavarkeltő, az ő hatalmukat megrengető alaktól, aki mindenképp veszélyes. Mert ha Isten Fia, akkor az nagy gond, ha meg tévtanító, már így is sokakat félrevezetett. Megoldás? Nincs. Mert még az ármánykodás is csak akkor ér célba, ha Isten megengedi. Tulajdon Fiát nem kímélte. Értünk tette ezt!(Ujváriné Szabó Anikó)