Jn 13,1–20

Isten számára nincs alantas szolgálat: minden módon gondoskodik rólunk.

„Közeledett a pászka ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.
Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: »Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.« Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.”

Gondolatok az igéről

Sokat tudunk tenni kapcsolatainkért. A másokhoz való viszonyulásunk, tetteink, szavaink alkalmasak arra, hogy távolságot tartsunk vagy közelséget építsünk. Egy-egy kapcsolódás minőségén van módunk javítani, ugyanakkor romba is tudunk dönteni jó viszonyokat. Ám vannak korlátaink is, amelyek nehézzé vagy lehetetlenné tudják tenni a közeledést, a feloldódást.
Isten régtől fogva kereste a bűn miatt tőle elszakadt embert. „Isten letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.” (Zsolt 53,3) Jézus, „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10). Ő kezdeményezett, hogy helyreálljon az, ami megromlott.
Most rajtunk, rajtad és rajtam van a sor, hogy eldöntsük, mit kezdünk a közeledésével. Istennel azonban nem lehet alkalmi kapcsolatot kialakítani. Ő állandó közösséget akar, amelyben teljesen egymáshoz tartozunk. Akarsz vele közösséget?
Akkor engedd, hogy megmosson! 
(Hajnal Zoltán)