Jn 14,27–31

Jézus jelenléte a béke maga. A nyugtalanság és félelem rögtön oszlani kezd.

Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. A világnak azonban meg kell tudnia, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogyan az Atya parancsolta. Keljetek fel, menjünk el innen!”

Gondolatok az igéről

Jézus, a Mester arról beszél tanítványainak, hogy el fog menni és majd újra visszajön. Az övéi ebből csak azt hallják, hogy magukra maradnak, ezért nyugtalanság és félelem költözik szívükbe. Ismerős ez az állapot és megrettentő kérdései: Mi lesz akkor velünk? Hogyan tovább? Mihez kezdjünk? Vége mindennek? Stb. Az Úr Jézus átérezve helyzetüket bátorította őket: „az én békességemet adom nektek”.
A Krisztus békessége életünkben szoros összefüggésben van a Szentlélek jelenlétével és munkájával abban. Figyeljük meg ezt Péter apostol életében. Péter félelmében „átkozódni és esküdözni kezdett” (Mt 26,74) megtagadva Jézust, de miután a Szentlélek betöltötte őt, bátran szólt, az igazat: „keresztfára szegezve megöltétek” (ApCsel 2,23). Jézus halála után Péter zaklatottságában így szólt: „Elmegyek halászni” (Jn 21,3), majd pünkösd után még a verés ellenére is Jézust, a Krisztust hirdették, és „nem szűntek meg” (ApCsel 5,42) őróla beszélni.
Mit mondott az Úr Jézus tanítványainak? „Békességet hagyok nektek.” Krisztust követve kerülünk olyan élethelyzetbe, amely okot ad a nyugtalanságra és félelemre, de a Szentlélek mégis békességgel töltheti be a szívünket. 
(János Levente (Belényes))