Róm 8,17–23

A szenvedés alkalom arra, hogy még világosabban látszódjék, miben is hiszünk.

„Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.”

Gondolatok az igéről

A szenvedés és a dicsőség szétválaszthatatlanul összetartozik, hiszen a dicsőségbe a szenvedéseken át jutunk. Ez a szenvedés megviseli mind a teremtett világot, mind pedig Isten népét. Ez Isten gyermekeinek öröksége (Róm 8,17). Erről az örökségről szívesen lemondanánk, de nem tehetjük. Ugyanakkor vigasztal bennünket az ige, hogy a jelen szenvedései és a jövő dicsősége nem vethetők össze. Az 1Pt 5,10-ben arról olvasunk, hogy a szenvedés rövid ideig tart, míg az ő dicsősége örök. A minden kegyelem Istene felkészít, megszilárdít, megerősít és megalapoz minket. Ahogy a szülni készülő asszony sóhajtásai, vajúdása sem értelmetlenek, hiszen a vajúdás végén kibeszélhetetlen öröm, egy új élet várja.
Hasonlóan a mi szenvedéseink sem értelmetlenek. Az igazmondó Isten azt ígérte, fiúságunk beteljesül, és egy új testben dicsőíthetjük őt. Ha a jelenben Isten gyermekeként szenvedések próbálják meg hitedet, bízz Isten ígéretében. Ő nem hagyott el! Veled van! Az a célja, hogy felkészítsen, megszilárdítson, hogy amikor a reménység valósággá lesz, az ideig tartó szenvedést felváltja a dicsőség, ujjongva dicsőítsd őt! 
(Békési Sándor)