Zsolt 94.

Csoda, hogy élünk! Csoda, hogy még élünk! Csoda, hogy így élünk! Aki ezt mondja, az ismeri a kegyelmet.

„Uram, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva! 
Emelkedj fel, földnek bírája, fizess meg a gőgösöknek tetteikért! 
Uram, meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni? 
Hangoskodnak, kihívóan beszélnek, kérkednek a gonosztevők. 
Tiporják, Uram, népedet, nyomorgatják örökségedet. 
Gyilkolják az özvegyet és a jövevényt, megölik az árvákat. 
Azt gondolják, nem látja az Úr, nem veszi észre Jákob Istene. 
Térjetek észhez, ti ostobák, a nép között! Ti esztelenek, mikor jön meg az eszetek? 
Aki a fület alkotta, az ne hallana? Aki a szemet formálta, az ne látna? 
Aki népeket fenyít meg, az ne büntetne? Hiszen ő tanítja ismeretre az embert! 
Az Úr tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai. 
Boldog az az ember, akit te megfenyítesz, Uram, és megtanítasz törvényedre, 
hogy megóvd a rossz napoktól, míg a bűnösöknek megássák a sírjukat. 
Nem taszítja el népét az Úr, nem hagyja el örökségét. 
Mert diadalra jut még a jog, és azt követi minden tiszta szívű ember. 
Ki kel védelmemre a gonoszok ellen? Ki áll mellém a gonosztevőkkel szemben? 
Ha az Úr nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknék. 
Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem. 
Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. 
Vállalhatsz-e közösséget a romlottság ítélőszékével, mely a törvényesség látszatával nyomorúságot idéz elő? 
Az igaz ember életére törnek, az ártatlan embert elítélik. 
De nekem az Úr a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám. 
Ellenük fordítja saját gazságukat, megsemmisíti őket saját gonoszságuk által, megsemmisíti őket Istenünk, az Úr.”

Gondolatok az igéről

Sok ember felelősségre vonja Istent! Miért van halál, éhínség, háború, szenvedés, betegség, a gonoszok miért nincsenek már megbüntetve? Amennyiben mi vagyunk azok, akik ezeket átéljük, azt kérdezzük Istentől: Miért pont én, miért nekem adtad ezt a nehézséget? Ezek a kérdések nem visznek előre bennünket, csak az önsajnálatot gerjesztik, ami halálos méreg a lelkünknek.
Tegyük fel inkább a következő kérdéseket: Hányszor segített már rajtam Isten? Hol lennék a mindenható Isten segítsége nélkül? Krisztus nélkül hol tölteném az örökkévalóságot? Ha ezekre a kérdésekre őszintén válaszolunk, akkor helyes istenismeretre jutunk. Írjunk ma egy listát azokról a megtapasztalásokról, amikor átéltük, hogy a Szentlélek szólt hozzánk, vagy Isten kegyelme megnyilvánult, és meggyógyultunk, megszabadultunk, bűnbocsánatot nyertünk. Az átélések mellé jegyezzük fel azt is, hogy hol lennénk, ha ezek nem történtek volna meg velünk!
A mi dolgunk nem az, hogy felelősségre vonjuk Istent, hanem hogy szolgáljuk és imádjuk. Ha ezt tesszük, egyre inkább tapasztaljuk, hogy Isten jó hozzánk!
(Durkó István)