Olvasmány: Jel 21,9–27

Ha Isten megtisztított, ne gondold és ne mondd magad tisztátalannak!

„És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét”. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz, fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: keletről három kapu, északról három kapu, délről is három kapu, és nyugatról is három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát: a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futam, hossza, szélessége és magassága egyenlő. Megmérte a falát is: száznegyvennégy könyök, ember mértékével, ami az angyalé is. Falának építőanyaga jáspis, és a város színarany, tiszta üveghez hasonló. A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette: az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd; az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. A tizenkét kapu tizenkét gyöngy volt, a kapuk mindegyike egy-egy gyöngyből, és a város utcája színarany, mint az átlátszó üveg. Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek odaviszik dicsőségüket és tiszteletüket, tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.

Magyarázat

A modern olimpiák utolsó versenyszáma a maratoni futás. A futók a 42 195 méter nagy részét a rendező város utcáin teszik meg. Az utolsó párszáz métert az olimpiai stadionban futják, ahol a lelátó tömve van ünneplő nézőkkel. A lelátón a nézők mellett ott vannak azok, akik megnyerték az olimpiai bajnokságot, helyezettek voltak, vagy részt vettek a versenyeken. Ez a légkör nemcsak azokra gyakorol nagy hatást, akik az érmekért futnak, hanem azokra is, akik egyszerűen csak a célba érkezésért küzdenek. Itt minden célba érőt megünnepelnek! És minden célba érkező győztes lesz. Később a győztesek bekerülnek az olimpiai hírességek közé, a helyezetteket hamarosan elfelejtik. Így múlik el a világ dicsősége.
De nem Istennél! A menny minden célba érőnek egy örök csodát kínál. Csoda a hely: minden tiszta, átlátható, nincs helye a félelemnek, aggodalmaskodásnak. Csoda a közösség: itt mindenki bekerül a hírességek közé, amely az ember teremtése óta folyamatosan növekszik istenfélőkkel. Csoda a színről színre való látás: találkozni a teremtő Istennel és a megöletett Báránnyal. Csoda a célba érkezés: ha rajtunk múlna, semmi esélyünk nem lenne. „Amit szem nem látott, fül nem hallott…” – vár ránk!