Olvasmány: 1Kor 15,50–58

Nem erőlködésünkkel hódítjuk meg magunk számára Isten birodalmát, mert már ő felajánlotta nekünk. Fogadd el! Fogadd be őt!

Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”

Magyarázat

A budapesti vidámparkban volt egy hatalmas hajó formájú hinta. Egyszer ki akartam próbálni és felültem rá. A hajót egy motor lassan meglendítette, a kicsi kilengések egyre nagyobbak lettek. Aztán vagy 20 méter magasról szabadesésben zuhantam oda-vissza, perceken keresztül. Csak hintáztam! A testrészeim képtelenek voltak arra, hogy megszokják ezt a szokatlan állapotot: azt hittem, szétolvadok vagy szétszakadok. Pedig ez csak egy „hinta” volt. Vadászpilóták ennek a nehézségi erőnek a sokszorosát bírják ki. És ez nekik csupán fizikai igénybevételt jelent.
Az Úrral vagy az Úr angyalával való közvetlen találkozás nemcsak felejthetetlen, hanem szinte megsemmisítő élmény. Dániel ájultan a földre esett (Dán 8,18), elhagyta az ereje, és arca eltorzult (Dán 10,8), reszketett (Dán 10,11). János Jézus Krisztus lába elé esett, mint egy halott (Jel 1,17). Nem a félelem miatt, hanem mert megtapasztalták az isteni és az emberi közötti különbséget. Találkoztak az igazi szentséggel, tisztasággal és ez szinte kibírhatatlan volt a számukra.
Mózest óvta az Úr attól, hogy az arcát meglássa, mert abba belehalt volna (2Móz 33,20). Új testet kell kapnunk, amely kibírja Isten szentséges jelenlétét!

(Dani Zsolt)