Olvasmány: Zsolt 107,10–43

Nincs olyan rabság, kötelék, amelyből Krisztus ne tudna kiszabadítani. Kiálts hozzá!

„Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve,
mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését.
Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük.
De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.
Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat.
Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt.
Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak.
De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.
Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit!
Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték.
Ezek látták az ÚR tetteit, csodáit a mélységes tengeren.
Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok.
Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben.
Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett.
De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kiszabadította őket szorult helyzetükből.
Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok.
Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket.
Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, és az emberekkel tett csodáiért!
Magasztalják őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék a vének gyűlésében!
A folyókat pusztává tette, a forrásokat sivataggá,
a gyümölcstermő földet szikessé a rajta lakók gonoszsága miatt.
A pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú földön forrásokat.
Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül.
Mezőket vetettek be, és szőlőket ültettek, amelyek termést és gyümölcsöt hoztak.
Megáldotta őket, és nagyon elszaporodtak, állatokban sem láttak hiányt.
De azután megfogyatkoztak, és görnyedeztek az elnyomás, a baj és gond miatt,
amikor gyalázatot zúdított az előkelőkre, és úttalan pusztaságban kellett bolyonganiuk.
De a szegényeket oltalmazza a nyomorúságban, nemzetségüket megszaporítja, mint egy nyájat.
Látják a becsületesek, és örülnek, az álnokok pedig befogják szájukat.
Aki bölcs, jegyezze meg ezeket, és értse meg az ÚR kegyelmes tetteit!”

Magyarázat

Ezt a hosszú zsoltárt a megszabadítottak hálaénekének nevezik. Négyféle helyzetet ír le, amelybe emberek életük során kerültek („vannak, akik” – 4., 10., 17. és 23. v.). De Isten szövetséges (hűséges) szeretete alapján az emberek imádságára mindig közbelép és csodát tesz. Ezért hangzik fel a visszatérő, felszólító ige: „adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért.” Ma is vannak emberek, akikre illik az igei jelképes leírás: sötétségben ülnek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve (10. v.). Ez pedig rettenetes állapot, hiszen ez már szolgaságot jelent. Az igével szembeni engedetlenség és a Felségesnek megvetése mindig bűn (11. v.). A bűn pedig nyomorba dönt és szolgaságba hajt. Célja, hogy mindent bekebelezzen: az elmét sötétségbe burkolja, a testet vasra veri, a szívet pedig összetöri (10–12. v.). Az érckapuk és vaszárak (16. v.) a szolgaságot jelképezik tehát. Aki bűnt cselekszik, vagy­is bűnben él, az szolgája a bűnnek. A szerető Isten azonban csodát tesz a hozzá kiáltó emberrel, amikor letépi a köteleket, betöri az érckapukat és leveri a vaszárakat. Nem kell a bűn fogja lenned, mert Jézus a bűntől szabadító!

(Boros Róbert (Erdély))