Olvasmány: Mk 4,30–34

Isten uralma letaglóz. De nem leigáz, hanem felemel.

„Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.” Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.”

Magyarázat

Egykor mindössze tizenegy jézusi tanítvány meg néhány apostol… Egy csapásra háromezres, rövidesen pedig ötezres tömeg… Kétezer év múltán immáron több mint kétmilliárd ember, a Föld népességének mintegy egyharmada… Számok tükrében így jellemezhető a Krisztus-követők körének kialakulása. Nincs ehhez fogható mértékű növekedés a világtörténelemben! (Lásd „nagyobb lesz minden veteménynél”.)
A szerdai gondolatkör köszön ma vissza: a természet megmagyarázhatatlan csodáihoz hasonló módon hódít Isten országa.
Mivel a végtelen Isten emberi eszközökkel leírhatatlan országáról van szó, az gond nélkül képes lenne uralma alá hajtani az egész földet, ha az ember megadná magát Istennek. Nem a kapacitás szab ennek határt tehát, hanem a fogadókészség.
Bár világméretekben ez valószínűtlennek tűnik a tapasztalatok alapján, egyéni életében ki-ki maga nyithat kaput előtte. Ha pusztán csak engedjük, hogy Isten országának felségterületévé váljon a gondolatvilágunk, az akaratunk, a terveink, és nem gátoljuk ezt, akkor mindent felülmúló élményben, sőt, mi több: állapotban lehet részünk. Túl tud nőni bűneinken, aggodalmainkon, kilátástalanságunkon.

(Várady Endre)